Tartalom
Menü
 
Fotoalbum
 
Tüzérségünk
 
Gyalogságunk
 
A gyalogság fegyverei

A gyalogság fegyverei

Ebben az időben a legfontosabb fegyvernem egyértelműen a gyalogság. Létszámát tekintve is a legnagyobb, s a tűzharcra és a kézitusára, valamint támadásra és védelemre egyaránt alkalmas. A gyalogság megszervezése a legolcsóbb, így egyáltalán nem csodálható, hogy az 1848-49-es szabadságharc hadseregében - létszámát tekintve - még az átlagosnál is nagyobb súllyal szerepelt a gyalogság. A gyalogsági alakulatok felfegyverzésére fordította a legnagyobb gondot a szabadságharc vezetése, s az akkor Magyarországon előállított fegyverek döntő része is gyalogsági puska volt.

A szabadságharc hadseregének szervezésekor az osztrák birodalom hadseregét, a császári-királyi hadsereget vették alapul, bár ettől a későbbiekben jó néhány vonatkozásban eltért a honvédsereg. Az alkalmazott fegyverek kezdetben szintén a császári-királyi hadseregben rendszeresített fegyverek voltak, ettől azonban szükségszerűen el kellett szakadni, hiszen 1848 őszétől megszűnt a lehetősége a császári-királyi hadsereg fegyverraktáraiból, illetve a birodalmi fegyvergyárakból való beszerzésnek.

A hadsereg fegyverrel való ellátására még három módon nyíIt lehetőség. Először a külföldről történő fegyvervásárlás. Ez viszonylag gyors, de rendkívül pénzigényes módszer volt, s miután a császári csapatok elszigetelték az országot a külvilágtól, 1848 novemberétől gyakorlatilag ez is lehetetlenné vált. Másodszor a hazai fegyvergyártás, harmadszor pedig a lakosságtól történő fegyverbegyűjtés. Főleg ez az utolsó módszer okozta a fegyvertípusok hihetetlen mértékű növekedését, bár megjegyzendő, hogy ezeket a fegyvereket elsősorban szabadcsapatok vagy a nemzetőrség felfegyverzésére fordították, a reguláris alakulatoknál, inkább csak a vadászoknál találkozhatunk velük.

A császári-királyi hadsereg sorgyalogságánál rendszeresített és legnagyobb számban használt lőfegyver az 1842 M Augustin-rendszerű, elöltöltő gyutacsos gyalogsági puska volt. (Ez a fegyver 1841 M néven is előfordul a szakirodalomban.) Ezt a puskát használta a legnagyobb számban a honvédsereg gyalogsága is. (Augustin báró ebben az időben altábornagyként a birodalmi hadsereg fegyver- és lőszergyártását - s ezen belül fejlesztésüket is - irányította.)

A fegyver kémiai gyújtású, tehát modern fegyvernek számított, bár a belga és angol fegyvergyárak termékeinek minőségét nem érte el, nem is beszélve az új hátultöltő puskáról, Dreyse gyútűs puskájáról, aminek elsöprő hatásával azonban még maguk a poroszok sem voltak tisztában, s közel két évtized kell még hozzá, hogy a fegyver ámulatba ejtse Európát.

Az 1842 M Augustin-puska még sima csövű, s gyutacsos szerkezete némileg eltér a megszokott kémiai gyújtású fegyverekétől, a csappantyús puskákétól. Míg a csappantyús szerkezet teljesen új konstrukció, addig a gyutacsos elég sok szerkezeti elemet felhasznál a korábbi kovás fegyverekből. A kakas formája itt is megváltozott, hogy kalapácsként működhessen, de a serpenyő megmaradt, igaz kissé átalakult formában, hogy a durranóhiganyt tartalmazó fémhengerkét, a gyutacsot befogadhassa. A serpenyőfedél teljesen átalakult, acéltoldata eltűnt. A fedélbe egy rugózó ütőszeget építettek be, aminek teteje lapos volt - erre ütött rá a kakas -, a serpenyőbe pedig benyúlt az ütőszeg, aminek hegye éppen elérte a gyutacsot. Lövéskor az ütőszeg robbantotta fel a gyutacsot, aminek a szúrólángja a gyúlyukon át érte el a lőportöltetet. A gyutacs egyébként a papírtöltés aljára volt erősítve, innen tépte le a katona a töltés megkezdésekor.

A császári-királyi hadsereg első gyutacsos fegyverét még 1835-ben szerkesztették, ezeket Console-fegyvereknek nevezték a tervező Giuseppe Console-ról. Ezt a szerkezetet azonban nem használták nagy számban, inkább pisztolyokat és vadászkurtályokat szereltek fel vele, gyalogsági puskánál csak elvétve használták. Elképzelhető, hogy kis számban a honvédsereg gyalogsága is használta. A forrásokban ennek nem lelni nyomát, de ez azzal is magyarázható, hogy ugyanazt a töltést használták hozzá, mint az Augustin-puskához. A Console-fegyverek tulajdonképpen a korábbi kovás fegyverek egyszerű átalakításából készültek úgy, hogy a kovás szerkezet néhány alkatrészét kicserélték, a kakaspofák közé a kova helyébe acéldarabot erősítettek, a serpenyőt pedig úgy alakították át, hogy a gyutacs befogadására alkalmas legyen. Az Augustin-fegyverek egy része is a korábbi kovás típusok átalakításával készült, oly módon, hogy a gyújtószerkezetet cserélték ki az új, Augustin-rendszerűre. A fegyverek ilyen átalakítását 1840-től végezték. Az említett gyutacsos puskák lőtávolsága, lőeredményei nagyjából megegyeztek a korábbi kovás puskákéval, hiszen lényegében csak a gyújtószerkezet változott, még a legújabb 1842 M gyalogsági puskáknál is, annak ellenére, hogy ezek teljesen új gyártmányok voltak.

A lőtávolságuk elméletileg 600-700 m-ig terjedt, azonban 250 m fölött az átütőképesség gyakorlatilag megszűnt. Ezt a kísérletek mellett a korabeli szabályzatok is igazolják, hiszen az első sortüzet a gyalogság csak az ellenfelet 300 lépésnyire (225 méter) megközelítve adhatta le. A találati valószínűség azonban erről a távolságról még meglehetősen kicsi volt, a lövéseknek csak mintegy 30%-a érte a célfelületet (a szemben álló gyalogos század kiterjedését jelző 1,8x36 méteres deszkapalánkot). A céltáblára történő lövésnél még rosszabb volt a találati arány, mindössze 7%. 100 lépésről (75 m) a lövések 75%-a csapódott be a célfelületre, s alig több mint a negyedrésze találta el a céltáblát. Ezek után aligha lehet csodálkozni, hogy a szuronyharc oktatását fontosabbnak tartották, mint a lövészetét, s az ütközeteket legtöbbször a szuronyrohamok döntötték el. 200 lépésnél nagyobb távolságról ritkán lőttek sima csövű puskával.

Ezeket a fegyvereket használták a szabadságharc oldalán harcoló császári-királyi sorgyalogsági alakulatok, amelyek magyar - illetve 2 zászlóalj esetében olasz - kiegészítésűek voltak, összesen 24 zászlóalj. Az első honvédzászlóaljak közül is többet ezzel szereltek fel, s az 1848 őszén megalakuló zászlóaljak is kaphattak ebből a típusból, miután a frissen kinevezett fegyverzeti felügyelő, Láhner György alezredes (később tábornok, majd Aradon vértanúhalált szenvedett) néhány ezer eldugott fegyvert talált a császári-királyi fegyverraktárakban. Ezen fegyverek számát növelte a Budavár, majd Arad visszavételénél zsákmányolt puskák jó része is, illetve az Ozoránál elfogott Roth-hadtest fegyverzetének kisebbik része.

A határőrség is az 1842 M Augustin-puskát, illetve az 1840-től, kovásból átalakított Augustin-puskákat használta, így a magyar oldalon harcoló 4 székely határőrzászlóalj katonáinak nagy része. Ezeknél az alakulatoknál feltűnt egy igazán modern fegyver is, az 1842 M kamrás puska.

Ezt a fegyvert a császári-királyi hadsereg vadászalakulatainál használták, illetve a határőrezredek lövészei alkalmazták. Utóbbiakból minden századnál 12 fő szolgált, tehát zászlóaljanként 72 katona volt felszerelve ezzel a puskával.

A puska a gyalogsági puskához hasonlóan Augustin-rendszerű volt, tehát a lőportöltet begyújtásának módja megegyezett. Ellenben a kamrás puska már huzagolt csövű volt, ezáltal nagyobb volt a lőtávolsága, és sokkal pontosabban lehetett vele célozni. Huzagolt fegyvereket nem szívesen alkalmaztak a hadseregekben korábban, mert megtöltése (elöltöltő fegyverekről van szó) rendkívül hosszadalmas és megerőltető, háromszor-négyszer annyi időbe kerül, mint a sima csövű fegyvereknél. A 19. század közepén azonban új fegyverek jelentek meg, amiket olyan könnyen lehetett megtölteni, mint a sima csövű puskákat, mégis huzagoltak voltak. Ezen új fegyverek egyike volt az 1842 M Augustin-rendszerű kamrás puska is. (A szakirodalomban ezt a fegyvert 1844 M puska néven is említik.) Viszonylag könnyű tölthetőségét az tette lehetővé, hogy a cső hátulsó részében kialakított, a lőpor befogadására szolgáló töltőűr kisebb átmérőjű volt, mint a cső űrmérete. A lövedék néhány tized mm-rel kisebb átmérőjű volt, mint az űrméret, de nagyobb, mint a töltőűr átmérője. Így a töltés során a lövedéket már nem kellett hosszú ideig tartó, nagy erőfeszítéssel "belekalapálni" a huzagolt csőbe, hanem egyszerűen lecsúsztatták a töltőűrig, aminek a peremén megállt. Ezután a töltővessző néhány erőteljes ütésével szétdöngölték a golyót, ami a töltőűr peremén lencse alakúra szétterült, átmérője így megnőtt, s a lőporgázok feszítő hatására belesajtolódott a huzagokba. A töltés így alig vett valamivel több időt igénybe, mint a sima csövű fegyvereknél, és pontosabban lehetett vele célozni.

Sokkal nagyobb számban használták a honvédsereg gyalogságánál a korábbi kovás típusokat, az 1798 M franciakovás rendszerű gyalogsági puskát és a kisebb-nagyobb, de a lényegen nem változtató módosításokkal ebből kialakított 1807 M, 1818 M és 1838 M puskákat. Az űrméret mind a négy típusnál azonos, 17,6 mm. A cső hossza mind a két utóbbi típusnál rövidebb lett, így az 1798 M puska 1500 mm-es hossza az 1818 M és 1838 M esetében 1470 mm-re csökkent. Megjegyzendő, hogy ezeknél az elöltöltő fegyvereknél a méretek még nem egységesek, az egyes fegyvereknél kisebb-nagyobb eltérések típuson belül is adódhattak. A legfőbb különbség a puskák szuronyainál volt. Bár ez a 4 kovás típus, illetve az 1840-től belőlük átalakított Augustin-fegyverek, sőt még az 1842 M Augustin gyutacsos puska is azonos űrmérettel rendelkeztek, nem minden esetben tudták egymás töltéseit használni. Míg a kovás fegyverek ki tudták lőni a gyutacsos töltést, fordítva ez nem volt igaz a gyutacs hiánya miatt. Elvileg a katona tölténytáskájában kellett tartalék gyutacsnak, illetve csappantyúnak lennie, ez azonban csak néhány darab volt, és a gyutacs, illetve a durranóhigany előállításának hazai problémája miatt valószínűleg a legtöbbször nem volt mód tartalék gyutacsok biztosítására.

Modern fegyvernek számított a külföldön vásárolt fegyverek jó része. Elsősorban Belgiumból, kisebb részben Angliából sikerült - jórészt Sztankó Soma százados működése nyomán - mintegy 25 000 db lőfegyvert beszerezni. Ezek csappantyús gyújtószerkezettel működtek, s ez jelentette a legnagyobb problémát, ugyanis 1848 őszétől az elzártság miatt meg kellett szervezni a csappantyúk hazai előállítását. Gyutaccsal ugyanis ezek a fegyverek - bár az elv és az alapanyag ugyanaz - nem működtek.

A belga és az angol csappantyús fegyverek között kis számban huzagolt fegyverek is előfordultak. Ezeket a töltés nehézsége miatt - bár kezdetben a honvédzászlóaljak legénységének egy részét ilyenekkel látták el - 1848 decemberétől az újonnan szerveződő vadászalakulatok között osztották el. Jelentős problémát jelentett még ezen fegyvereknél a szuronyok elhelyezése, ugyanis a fegyverek egy része szurony nélküli volt, és a birodalomban használatos szuronyokat csak átalakítások után lehetett ezekre a puskákra felerősíteni.

A gyalogsági puskáknál legnagyobb számban a Laukart-rendszerű szuronyokat használták, mégpedig az 1838 M négyélű döfőszuronyt. Felerősítésének sajátossága abban állt, hogy az üreges markolatban kialakított egyenes horony a markolatperemnél hídszerűen megszakadt. A puska alsó faágyába egy ék alakú, rugózó szuronyrögzítő volt beépítve, ami a markolatperem hídszerű kiképzése alatt áthaladt, majd a horonyba érve kiemelkedett és rögzítette a szuronyt. Ezt a szuronyt használták az 1838 M kovás gyalogsági puskához, az 1842 M Augustin-puskához, illetve az előző típusból átalakított Augustin-puskákhoz.

Nagy tömegben használtak még két további szuronytípust. Egyik az 1799 M döfőszurony (négyélű, markolata horony nélküli, végén körhagyó gyűrűvel, melyben U alakú vágat van kiképezve, amibe az alsó faágyba épített rugózó ék kapcsolódik), amit az 1807 M és az 1818 M kovás gyalogsági puskákhoz, illetve az ezekből átalakított Augustin puskákhoz használtak. Másik az 1798 M döfőszurony (négyélű, markolata kettős biztosítású, kétszeresen megtört L alakú horonnyal és biztosítógyűrűvel), amit az 1798 M kovás gyalogsági puskához, illetve a belőle átalakított Augustin-puskához használtak.

A belga és angol fegyverekhez a fenti szuronytípusokat próbálták alkalmazni, s ha ez lehetetlen volt, hazai gyártással próbálkoztak (pl. Mecenzéfen).

Az 1842 M Augustin-kamrás puskához az 1842 M Laukart-rendszerű vágószuronyt használták, aminek a felerősítési módja megegyezett az 1838 M döfőszuronyéval, de pengéje jóval hosszabb (közel 600 mm, szemben a döfőszurony 460 mm-es pengehosszával) és szélesebb, kard alakú volt. Valamennyi szuronyhoz fekete bőrrel bevont, fémszerelékes, fából készült hüvely tartozott. A honvédsereg gyalogságának különleges csapatneme volt a vadászgyalogság. Az ún. könnyűgyalogság szerepét látta el, vagyis az ellenséges harcrend megközelítésében, a csatárláncok kialakításában, a biztosításban és a felderítésben volt nagy szerepe. Katonái tehát gyakrabban voltak magukra utalva, mint a sorgyalogságnál, és sokkal nagyobb jelentősége volt tevékenységükben a pontos tüzelésnek. Így ezeknél az alakulatoknál találkozhatunk nagyobb számban a már említett huzagolt fegyverekkel. Ezeket a szintén huzagolt csövű 1807 M franciakovás rendszerű vadászkurtály, illetve az abból kialakított 1842 M Augustin-rendszerű gyutacsos vadászkurtály egészítette ki. Ezek a típusok 13,9 mm-es űrmérettel rendelkeztek, így számukra külön kellett lőszert gyártani. Sima csövű fegyvereket is alkalmaztak a vadászok, így az 1807 M kovás vadászkarabélyt, és az ebből alakított 1838 M csappantyús vadászkarabélyt. Ezek űrmérete 17,6 mm-es volt, tehát szükség esetén kilőhették a gyalogsági puskák töltését; de a helyzetet bonyolította - az 1838 M esetében - a csappantyús gyújtás. Ezekhez a típusokhoz jöttek még a megszámlálhatatlan típusú polgári vadászfegyverek, amelyek nagyrészt csappantyús, kisebb részt kovás gyújtószerkezettel voltak felszerelve. Ezek között dupla csövű puskákat is lehet találni.

A karabélyok szuronya megegyezett a gyalogsági puskák döfőszuronyaival, a kurtályok a nagyméretű vágószuronyt kapták. A polgári vadászpuskákat szurony nélkül használták, vagy sebtében készített szükségszuronyokat szereltek fel rájuk.

A lőfegyvereknél jóval kisebb, de nem elhanyagolható jelentőséggel bírtak a szablyák, kardok. Természetesen ennek elsősorban a lovasságnál volt jelentősége, de a gyalogság is alkalmazta ezeket a fegyvereket, ekkor már inkább csak rangjelző, vagy vezényleti fegyverként.

A tisztek kezében a vezénylet eszköze volt az 1837 M gyalogostiszti szablya, amely így igazi nemzeti fegyverré, a szabadságharc jelképévé vált. A szablya teljes hossza 950-1000 mm, pengehossza 820-860 mm, szélessége 26-28 mm között változik. Pengéje a szabvány szerint közepesen ívelt, de ahogy a méreteket, úgy ezt sem vették szigorúan a készíttető és használó tisztek. Az egyéni ízlés és a divat számára teljes teret engedtek ezeknél a fegyvereknél. A pengét sok esetben a szabadságharc eseményeire utaló szöveg vagy jelmondat díszíti. Markolata kengyeles; hüvelye fémből készült. A tisztek egy része - különösen a vadászalakulatoknál - a márciusi forradalom egyik jelképét, a jurátus szablyát viselte, annak ellenére, hogy az sohasem volt katonai fegyver. Méretei nagyjából megegyeznek a tiszti szablyáéval, de pengéje íveltebb és markolata egyszerű, kengyel nélküli, ún. hagymafejes markolat.

A kardok, szablyák közül legnagyobb számban az 1836 M gyalogsági szablyát használták. Ezt a sorgyalogság és a honvéd zászlóaljak altisztjei, ezenkívül a gránátosok (egyetlen zászlóalj, illetve 1849 nyarától Komáromban egy osztály) használták. Harci jelentősége ezeknek a fegyvereknek nem volt már, inkább jelvény-, illetve fegyelmezőeszköz szerepük volt jelentős. Aránylag rövid (650 mm), de szélesebb (32-34 mm), ívelt pengével volt ellátva. Markolata kissé a tiszti szablyához hasonló, felül előrehajló, S alakú kengyellel volt felszerelve.

Fekete bőrhüvelye sárgaréz szerelékekkel volt megerősítve. A szuronnyal közös papucsban hordták viselői bal oldalukon, a jobb vállukon átvetett széles fekete szíjon.

Ritka és különleges gyalogsági fegyvernek számított a szabadságharcban a bécsi légiósok kardja. Ennek széles, kétélű, egyenes pengéje volt, különös ismertetőjele a kereszt alakú markolata, ami rendszerint gazdagon volt díszítve, nemegyszer egész mitológiai jelenetet domborított rá készítője. Sárgaréz szerelékes bőrhüvely tartozott hozzá.

Kedves Gyula

 
E-mail

papst.jozsef@freemail.hu

szaboojj@gmail.com

 
Naptár
2024. Január
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Link ajánló

www.bunker.gportal.hu

www.toriora.gportal.hu

www.zmne.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-02-13
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77